Páva / Peacock

Még mindig pávás színekben tobzódom :) Ezúttal kedvenc paisley motívumomat használtam fel, a fülbevalók készültek el előbb, utána jött az ötlet a medálhoz. A medál formáját drótból készült  ékszer inspirálta, amit régebben láttam, nagyon tetszett ahogy egymáshoz simultak a motívumok.

Ez itt csak a ráadás:


Kathy-től pedig kaptam egy I LOVE YOUR BLOG díjat, nagyon kedves szavak és némi virtuális ölelés kíséretében. Még egyszer köszönöm neki ! :) A szabályok szerint ezt most én is továbbadom 5 embernek (és persze Kathy-nek is :)))

Sesamenak, aki szeptemberben elkezdte az egyetemet ezért jóval kevesebb ideje jutott a kreatívkodásra, a héten viszont életjelet adott magáról, ezzel is szeretném bíztatni arra hogy ne tűnjön el ismét ;)


Cimbilimbinek, aki vidámságával és megjegyzéseivel rendszeresen mosolyt csal az arcomra :) Köszönöm hogy olvasol, megpróbálok én is jobb és aktívabb blogolvasó lenni, sajnos elég ritkán hagyok megjegyzéseket pedig tudom mennyire jólesnek ezek :)

Susunak, aki nemrég kezdett gyöngyöt fűzni, és 3 gyerkőce mellett egyetemre is jár, csodálok mindenkit akinek ennyi minden belefér az idejébe :)

Cseresznyevirágnak, mert kitalálta a gyönyörű Száva mintát, megszervezte és lebonyolította a játékot amit nagyon élveztem, izgalmas volt kitalálni hogy mit készítsek a páromnak és várni hogy vajon kitől kapom én az ajándékot :)

Beszternek, akinek a munkáit Cseresznyevirág Száva játéka révén ismertem meg. Eszter nemcsak a gyöngyözés terén, de a zenében is nagyon tehetséges, és emellett borzasztóan kedves ember. Nem mellékesen tőle kaptam az én Száva ajándékomat :) Örülök hogy megismerhettelek, még ha nem is személyesen, hátha erre is sor kerül majd :)

És ugyan nem tudok mindenkit név szerint kiemelni, de mégis minden olvasómnak küldök egy virtuális ölelést, köszönöm nektek hogy vagytok és követitek a ténykedéseim! :)

 A szabályok: 


Linkelj be öt embert akiknek továbbadod a díjat és indokold meg pár szóban, hogy miért is gondolod úgy, hogy odaadod nekik ezt a nem is díjat, hanem inkább ölelést, vagyis talán a legjobb szó erre, hogy egy "igazi dicséret és egy virtuális ölelés" -t.

9 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen Ági! Nagyon aranyos vagy! Mellesleg, annyira beleszerettem a Szávás és a játékod által hirdetett bőrös karkötőidbe, hogy ha nem én nyerem meg, akkor mindenképpen megkereslek és szeretnék egyet bizniszelni veled :-)!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a díjat, kellemesen megleptél vele! Az ékszerek most is csodásak, a színeik és formájuk egyaránt! :)

    VálaszTörlés
  3. GUAUUUUUUU!!!!! es precioso, los colores, el diseño,... todo, me encanta, felicidades

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Ági ezt a különösen aranyos díjat, nagy örömet okoztál! Örülök, ha be-benézel hozzám, akkor is, ha nem kommentelsz, tudom, nincs mindig mindenre idő :)Gyere máskor is!
    És gyönyörűt alkottál megint, ezek a színek csodaszépek!

    VálaszTörlés
  5. Nahaaaat! Koszonom szepen, aranyos vagy! :)))))))))))))
    A paisley még mindig orok szerelem! Nagyon jok a szinek!:))

    VálaszTörlés
  6. Kedves Ági! Igazán köszönöm, hogy gondoltál rám, magam is örülök, hogy a játékban új embereket is megismerhettem.
    Bízzunk abban, hogy a személyes találkozóra is sor kerülhet. Ha netán ezen a nyáron is errefelé jársz mondjuk? :-)
    Az embernek hol van ideje megjegyzéseket hagyni, hol pedig csak megnézi gyorsan, mit alkottak a többiek, és megfogalmazza magában, hogy mit írna...
    Aztán bent marad a fejében, mert nincs idő, és az újabb és újabb szebbnél szebb munkák meg csak jönnek-jönnek...
    Köszönöm még egyszer a díjat, hamarosan ki is teszem majd a blogomba!

    VálaszTörlés
  7. It's beautiful!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm hogy elfogadtátok! :))
    Veronika, majd meglátjuk mit hoz a szerencse :)

    VálaszTörlés
  9. Ági, nagyon szépen köszönöm a díjat! Nagyon nagy örömöt okoztál vele nekem! :)
    Sokszor ölellek!

    VálaszTörlés

Köszönöm hogy hozzászólsz!
Thank you for leaving a comment! :)

Related Posts