Fukszia medál gyurmából / Polymer clay fuchsia flower pendant






Persze nem teljesen olyan, mint az igazi, de első probálkozásra úgy érzem egészen rendben van :)

Köszönöm mindenkinek aki jelentkezett már a játékomra, nem is számítottam ennyi jelentkezőre, nagyon örülök hogy jöttetek játszani! :))) Persze van még majdnem 6 nap, lehet még jelentkezni ;)

Megmutatom azért még az utóbbi időben készült szemezgetőket is amikhez közöm volt, a horgoltat én válogattam, a másik háromba pedig tőlem válogattak, köszönöm mindenkinek (köszi Szandi  ;) )!






Bubis szett / Peyote bubble set

Régebben fűztem egy bubis karkötőt, igazából ezt akartam eredetileg is szettesíteni, de félbemaradt. A fülbevaló aztán elkészült pár hete, most végre gyűrűt is fűztem hozzá. Ne tudjátok meg hányszor bontottam le és fűztem újra amíg végre elégedett lettem az eredménnyel :))) Ti szoktatok bontani, vagy minden elsőre olyan lesz ahogy elterveztétek?





Szülinapi játék!

Ma van a születésnapom, már alig vártam hogy meghirdethessem ezt a játékot :)


Az egyik nyeremény fent is látható fekete-cseresznyepiros gyöngyhímzett nyaklánc, ebben a piros részek süthető gyurmából készültek sk, hogy legyen a játékban gyöngy is és gyurma is.


Egy egyszerű bőr fülbevalót is készítettem a játékra, fekete-fehér-szürke színben.:


Mivel 31 éves lettem, megint kisorsolok egy 31% kedvezményre jogosító utalványt is a Meska boltomba, a nem akciós ékszerek közül valamelyikre. Nem kötelező felhasználni persze, úgy gondoltam hogy kisorsolok egy "tartalékost" is, ha az első nyertes nem akarja felhasználni, a másodiknak lesz lehetősége, ha ő sem használja fel akkor... ennyi :)))

No és a szabályok:
  • Hagyj kommentet ennél a bejegyzésnél (ha nincs blogod, e-mail címet is hagyj, hogy el tudjalak érni később)
  • Légy a rendszeres olvasóm
  • Ha van blogod, hirdesd meg a játékot. Mindenki játszhat persze, blog nélkül is :)
  • A játékra jelentkezni szeptember 5. vasárnap éjfélig lehet, sorsolni szeptember 6-án fogok (ha nem jön közbe semmi aznapra)

Köszönöm mindenkinek a ki játszik velem és sok szerencsét! :)

Disco leila

Nekem még mindig nagy szám a Leila gömb, főleg ebből a swariból, imádom a színét. De sajnos elfogyott... Ezen a képen nem nagyon látszik, de úgy csillog-villog a két bogyó mintha kis diszkógömbök lennének :)



Tegnap a legnagyobb melegben jutott eszembe gyurmakabosonokat gyártani, hát nem fáztam a konyhában... :))) Ez lett az eredménye:



Készült egy kis virágos fülbevaló is, a maradék zöldből és kékből, nekem tetszik, bár még egy kis szín talán elférne rajta.

Elkészültem a szülinapi játékom nyereményével is, már alig várom hogy meghirdessem, remélem tetszeni fog majd nektek is :)))

Az én pipacsom / My poppies

Amit szintén pár hete készítettem de csak most tettem rá akasztót.


 Ezeket magamnak gyártottam az új zöld bőrökből:



Rasztafári medál és pénteki hangulat / Rasta necklace

Ezt a "jamaikai zászló" medált is régebben készítettem, először be akartam foglalni de aztán meggondoltam magam és inkább egyszerű fémfoglalatot készítettem hozzá, így még akár fiúknak is jó lehet. Vagy mégsem?


Ebben  hétvége előtti hangulatban nem akadt sok tennivalóm, így valahogy el kellett ütni az időt :)

Amíg távol voltam, szerepelt az egyik ékszerem 2 szemezgetőben is, az egyikben a szitakötőm is szerepelt ráadásul, ilyen is először történt, gondoltam megmutatom :)


Készítettem én is egyet, majd kiderül hogy elég színvonalas lett-e ;)

UPDATE: felkerült a főoldalra az én tejes szemezgetőm is, pedig úgy tűnik elfelejtettem kicserélni az egyik példányát egy ékszernek ami 2* is szerepel benne. Pedig akartam. De ezek szerint nem tűnt fel senkinek... :p

Kála, Pac-man + egy díj :)/ Calla lilies, pac-man + an award

Ezeket a kálákat régebben készítettem, a hálószobám függönye ihletett meg :) Fotót csak most sikerült készíteni róluk.



A pacman-es füli készlet a munkatérsamé lett:

Cirelintől pedig kaptam egy Barátság-díjat :) Nagyon szépen köszönöm neki! :)

Akiknek én továbbadom: Sesame, PunkyJazz, Kobema, Dóri, Fri-hanna, Noyka, Cseresznyevirág. Köszönöm hogy az olvasóim vagytok :) A többieknek is köszönöm persze ;) De nem tudom pontosan hány blogosnak is kell ezt a díjat továbbadni, így maradtam a bűvös hetes számnál :)

Csipet csapat

Elkészültem a nővéreknek szánt ajándékokkal, remélem tetszik majd nekik, készítettem többet azért hogy tudjanak választani. A fiúkkal azért bajban vagyok, mert nem hiszem hogy nagyon szeretik a cuki mobilmütyűröket...




A füstölt csülök a kedvencem :))) A hamburger is jól sikerült, a malacka cuki lett, a legtöbb figurát most csináltam először (és a legtöbbet nem is fogom megismételni mert másoknál gyakran látok, de ilyen mennyiségben nem tudtam arra figyelni hogy eredeti ötlet legyen mind).

A blog közben új ruhát kapott mert a régi teljesen szét volt csúszva, nem tudtam kideríteni mi az oka. De ez az új most már jobban is tetszik, remélem nektek is :)

Múlt hétvégi termés / Leather things from last weekend

A múlt héten váratlanul kórházba kerültem és sajnos ott is ragadtam egy hétig, így nem mutattam még meg mivel is foglalkoztam otthona szüleimnél. Direkt nem vittem haza semmiféle kreatív cuccot, sem gyöngyöt, sem gyurmát, hogy segíthessek otthon anyukámnak akinek szintén volt egy kis egészségügyi problémája. No a segítség megvolt, de persze 2 napot sem bírtam ki gyártás nélkül, főleg miutám átkutattam a garázst ás a hátsó udvart ahol sok-sok felhasználható dolgot találtam apukám felhalmozott készleteiben. Isten áldja az ócskásokat! A fokhagymaszedés és ebédfőzés mellett  kezembe került néhány bőrdarab is, amiből táskadíszt/ brosst, fülbevalót, mobildíszt, kulcstartót készítette, először vezsuzsisan (mint az ő poppy bőrcuccai amik nagyon tetszenek nekem, de nem volt célom másolni csak kísérletezgettem), aztán próbáltam azért kicsit eltérnia sima kör formától. A családban mindenesetre most már mindenkinek van bőr ékszere :)








Nem volt nagy a színválaszték bőrből otthon, ilyen borús kék, lila, szürke volt, plusz fehér, barna és piros, fekete és zöld esetleg jól jött volna. De cipésznél hátha akad maradék amit ócsóér' idead majd.

A kórházban pedig volt időm gyurmázni maikor már jobban voltam, ki sem bírtam volna az utolsó 2 napot ha nem csinálhatok valamit, szép adag gyurmafigurát összehoztam, többségét nővéreknek szántam ajándéknak, néhányan látták ahogy dolgozgatok és nagyon tetszettek nekik a kis cuccok, gondoltam akkor kap egyet mindenki, telefonra, kulcstartóra akár :)

A bloggal kapcsolatban pedig szeretnék valaki hozzáértőtől segítséget kérni, valamitől nagyon furán szétcsúszott, ami egy dolog, a fejlécben a kép méretével még akár tudnék is játszani, de miért tűnt el vajon a zöld háttér az oldalsávból??? Segítsééééég! :)

Sorsoltam!

Nos, lezárult első blogos játékom az 50%-os kedvezményért, megtörtént a sorsolás is. Először egy dobókockát akartam használni de mivel öten jelentkeztetek a játékra, a hatoldalú kockával nem biztos hogy értelmes dolog lett volna a sorsolás. Így hát egy Random line picker nevű oldalon sorsoltam, hogy ne legyen már olyan snassz, nem biztos hogy ez sikerült, mindenesetre megvannak a nevek. Nevek, mert gondoltam kisorsolok egy második díjat is, ami egy 31%-os kedvezmény a Meska boltomban (mivel közeleg a 31. születésnapom, te jó ég....), ugyanolyan feltételekkel mint az 1. díj esetében, azaz a nem akciós dolgok közül lehet választani egy ékszert :)  Persze csak ha megfelel a nyertesnek.

Akkor ennyi bevezetés után prezentálnám is a sorsolás eredményét, képekkel is dokumentáltam a folyamatot:


Kinagyítva persze egy kicsit jobban látható a szöveg... :p
A nyertesek tehát:
Az 50%-os kedvezmény nyertese: Susu
A 31%-os kedvezmény nyertese: Sesame


Gratulálok a nyerteseknek és köszönöm mindenkinek aki velem játszott :) Mivel nemsokára születésnapom lesz, meghirdetek majd egy másik játékot is, várlak titeket (és mindenki mást is) ismét játszani :)

Susu és Sesame, jelentkezzetek majd e-mailben vagy a Meskán keresztül, ha sikerült választani, hogy módosíthassam az árat a kedvezményes árra! :)

Minimál gyurmaékszerek

Kicsit egyszerűbb dolgokat készítettem legutóbb, a kedvencem a fekete-zöld szett ezek közül is, ennek a felületét kőszerűre mintáztam, a zöld bogyót pedig fényesen hagytam. Még nincs kész, a fülbevalókra persze alapot kell ragasztani de momentán kifogyott a kétkomponensű ragasztóm..:)


Beruháztam, vettem ezüst színű és gyöngyházas gyurmát, próbaképp ezt a két ékszert készítettem, De úgy tűnik képen nem igazán mutatnak jól, pedig szépen csillog az ezüst tisztán és grafitszürkévé mixelve is (ami a képen sima feketének tűnik sajnos). Krizokolla- és jádegyöngyökkel és icipici ezüst szórógyöngyökel díszítettem.



Fogtündérnek pedig köszönöm hogy a dinnyés szemezgetőjébe a sárgadinnye fülbevalóimat is beválogatta! :)


Az én egyik szemezgetőm is fent volt az oldalon, megmutatom ezt is, jó célt szolgál, az egészséges életmódot "reklámozza" 16 adag zöldséggel és gyümölccsel :)

Első swari fánkom / My first swarovski donut

Olyan sok minta van amit még sosem próbáltam, ilyen volt a múltkori Leila bogyó, és a swari fánk is, hát most végre kipróbáltam, és az eredmény annyira tetszik hogy lehet megtartom magamnak. Nem is volt bonyolult, ilyet biztos készítek még később is.

Készült még egy hosszúkás bubis fülbevaló is, eltértem kicsit a mintától (flickr, Alia_ ) így nem annyira illik a zöldes-kékes bubis karkötőhöz amit régebben készítettem, de nekem tetszik azért így is. Megcsinálom majd az eredeti minta szerint is hogy dundibb legyen.



Felkerült egy szemezgetőm a Meskára, fesztivál témában, most hogy nemsokára kezdődik a Sziget (nem mintha mennék, évek óta nem járok már sajnos), tegnap még hármat készítettem (hm, nagy a hajtás... ;)), kíváncsi vagyok bekerül-e valamelyik.

Leilák

Sajnos csak cseh bicone gyöngyből volt elég ehhez a két Leila bogyóhoz, de mivel még soha nem fűztem ilyet, muszáj volt azokból kipróbálnom. Először kissé belegabalyodtam Arduinna mintájába (hiába na, még mindig kezdő vagyok), le is kellett bontanom, másodjára összejött, harmadjára már kép nélkül is ment szerencsére.



De szörnyűek megint a képek, nem értem mi van mostanában a gépemmel (vagy velem).




Related Posts