Múlt hétvégi termés / Leather things from last weekend

A múlt héten váratlanul kórházba kerültem és sajnos ott is ragadtam egy hétig, így nem mutattam még meg mivel is foglalkoztam otthona szüleimnél. Direkt nem vittem haza semmiféle kreatív cuccot, sem gyöngyöt, sem gyurmát, hogy segíthessek otthon anyukámnak akinek szintén volt egy kis egészségügyi problémája. No a segítség megvolt, de persze 2 napot sem bírtam ki gyártás nélkül, főleg miutám átkutattam a garázst ás a hátsó udvart ahol sok-sok felhasználható dolgot találtam apukám felhalmozott készleteiben. Isten áldja az ócskásokat! A fokhagymaszedés és ebédfőzés mellett  kezembe került néhány bőrdarab is, amiből táskadíszt/ brosst, fülbevalót, mobildíszt, kulcstartót készítette, először vezsuzsisan (mint az ő poppy bőrcuccai amik nagyon tetszenek nekem, de nem volt célom másolni csak kísérletezgettem), aztán próbáltam azért kicsit eltérnia sima kör formától. A családban mindenesetre most már mindenkinek van bőr ékszere :)








Nem volt nagy a színválaszték bőrből otthon, ilyen borús kék, lila, szürke volt, plusz fehér, barna és piros, fekete és zöld esetleg jól jött volna. De cipésznél hátha akad maradék amit ócsóér' idead majd.

A kórházban pedig volt időm gyurmázni maikor már jobban voltam, ki sem bírtam volna az utolsó 2 napot ha nem csinálhatok valamit, szép adag gyurmafigurát összehoztam, többségét nővéreknek szántam ajándéknak, néhányan látták ahogy dolgozgatok és nagyon tetszettek nekik a kis cuccok, gondoltam akkor kap egyet mindenki, telefonra, kulcstartóra akár :)

A bloggal kapcsolatban pedig szeretnék valaki hozzáértőtől segítséget kérni, valamitől nagyon furán szétcsúszott, ami egy dolog, a fejlécben a kép méretével még akár tudnék is játszani, de miért tűnt el vajon a zöld háttér az oldalsávból??? Segítsééééég! :)

8 megjegyzés:

  1. Remélem nem volt semmi komoly bajod! Örülök nagyon , hogy nyertem, mindjárt kapsz e-mailt is, ha eldöntöttem kit kérek :)A bőr dolgok nagyon jópofák, főleg a szív füli, meg az utolsó virág! Már én is gondolkoztam,hogy szívesen megpróbálnék hasonlókat bőrből,csak nem tudom hol szerezhetnék maradékot.

    VálaszTörlés
  2. Remélem, már jól vagy!!! Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  3. Köszi, lányok :) Most jól vagyok, de hogy végleg jól legyek, kell egy műtét majd október környékén, várom is meg nem is...

    VálaszTörlés
  4. Jó egészséget kívánok mindenekelőtt!!!
    Nagyon klasszak a bőr cuccok, méghogy kis választék! Bárcsak én is találnék ilyesmit valamelyik családtag garázsában! :)))

    VálaszTörlés
  5. Jobbulást kívánok én is! És a bőrök nagyon-nagyon tetszenek! :)))

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a jókívánságokat :)

    Szandi, szerintem cipésznél próbálkozz, persze nem a mr minitnél hanem a hagyományos öregbácsi cipésznél.
    Marianna, lehet az apukám garázsában szívrohamot kapnál inkább azért, mert vannak ugyan ilyen szép dolgok is, de emellett 3 tonna (most túlozni akartam de lehet hogy tényleg van annyi) csavar, kocsialkatrész, háztartási fémszerelvények, mindenféle barkácsanyagok... Egyszer rendet rakott ott apukám, aztán 2 évig nem talált semmit, azóta nem követi el még egyszer ezt a hibát :))) Plusz az egész hátsó udvar is tele van...

    VálaszTörlés
  7. Csodaszépek ezek a táska kiegészítök...nagyon tetszik a munkád...

    VálaszTörlés

Köszönöm hogy hozzászólsz!
Thank you for leaving a comment! :)

Related Posts